2014. február 24., hétfő

- Barackpálinkás csokitorta -

 A torták sosem tartoznak a rohamtempóban készíthető édességek közé. Egyrészt idő, amíg kigondolom, megálmodom, hogy milyen is legyen, hogy nézzen ki, milyen színkombinációt valósítsak meg. Aztán idő az is, amíg mindezt megvalósítom.  :) (Hosszú az éjszaka. J)Persze nem mindig sikerül olyanra elkészíteni, amilyent elképzelek, de igyekszem kihozni  a legtöbbet minden tortából.
Egyik kedves ismerősöm édesapja születésnapjára készült ez a torta. Az volt a kérése, hogy ne legyen túldekorált, hiszen mégis csak egy férfiemberről van szó, azonban legyen vagány, nagy 60-as szám legyen rajta. Színek tekintetében könnyen megegyeztünk, az íz az örök csokoládé némi barackpálinkával megvadítva… Azt mondták jó lett. :)

Sima piskótát készítettem egy 26 cm-es tortakarikában. (Vannak cukrászok, akik azt állítják, hogy ebből  a méretből 30 szelet torta lesz, mások 22 szeletet mondanak. Én azt mondom, hogy annyi lesz belőle, amennyit vágunk.)

Piskóta:
  • 10 tojás
  • 12 evőkanál cukor
  • 12 evőkanál liszt
Első lépésként a sütőt előmelegítjük 170 fokra. A tortakarika aljára sütőpapírt teszünk (és a Pennyben szoktam venni 180 Ft-ért), oldalára semmit. Aztán a tojások fehérjéből és a cukor feléből nem túl kemény habot verünk. Olyan állaga legyen,
mint a tejfölnek. Utána a tojások sárgáját is habosra keverjük a cukor másik felével. A tojásfehérjés cukorba beleforgatjuk a tojássárgás masszát, közben apránként, finoman belekeverjük a lisztet is. Beleöntjük a tortaformába és a szélénél felhúzzuk a masszát, hogy homorú formát kapjunk. (Alapjáraton 10 tojáshoz 10 kanál lisztet és 10 kanál cukrot szoktam tenni. Ha egy kicsivel többet teszek bele, akkor jobb lesz a tartása a piskótának, szerintem az íze is jobb, talán nem annyira morzsalékos, száraz. Azt hiszem
mostantól így készítem.) Kb. 40 perc alatt, 170 fokon, alsó-felső sütéssel megsütjük. Miután elkészült, a formában hagyjuk kihűlni.

Krém:
  • étcsokis puding 
  •  3,5 dl tej 
  • 3 evőkanál kakaópor (magas kakaótartalmú a legjobb) 
  • 10 dkg étcsoki 
  • 0,5 dl növényi tejszín (Én sosem használok Hulalát, mert nem szeretjük a mellékízét. Szerintem a Meggle cukrászhabja sokkal jobb, illetve a Cukidiszkontos Decor Up nevű hab vált be nekem.) 
  • sárgabaracklekvár kb. 1 üveg (~7 dl)
  • 0,5 dl barackpálinka

A pudingot megfőzöm a tejben, édesítem. Amikor elkészült, akkor belereszelem vagy beletördelem az étcsokit, beleteszek 3 evőkanál kakaóport. Jól elkeverem és csöndes magányába hagyom, hogy kihűljön.
Amikor kihűlt, akkor felverem a habot nagyon keményre és óvatos mozdulatokkal összekeverem a pudinggal. Én sosem teszek bele zselatín fixet vagy habfixálót, mert teljesen felesleges. Cukrot sem szoktam hozzá tenni, mert általában a habok is cukrozottak.
 A piskótát háromba vágom. Kb. 3-3,5 dl lekvárt kikeverek 2 evőkanál pálinkával és megkenem az alsó piskótát. A lekváros részre teszem a krém 1/3-át. Utána ismét piskóta jön, majd megismétlem az előző műveletet. A krém maradék 1/3-ával kívülről bevonom a tortát. (Szinte mindenhol azt lehet olvasni, hogy vajkrémmel kell bevonni a tortát, mert a tejszín kiolvasztja marcipánból/fondantból/K2-ből a cukrot és egyszerűen elfolyik az egész burkolat.
(Én nem szoktam vajkrémet készíteni a burkolat alá, ugyanazzal a krémmel vonom be, amivel töltöm, de még sosem volt ebből problémám.)
Ha kívülről is bevontuk a krémmel, akkor legalább 3 órára hűtőbe tesszük alkotásunkat, majd jöhet a burkolás és a díszítés.
Burkolat:
-          ételfesték
-          fondant

A fondantot összegyúrtam, étkezési keményítőn kinyújtottam és felhelyeztem. Kisebb részét ételfestékkel színeztem, majd szalagot és masnit készítettem belőle. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése