2014. június 3., kedd

- Tejszínes málnahab leves bruttó 15 perc alatt -

Anyukám isteni joghurtos eperkrém levest csinált néhány hete. Gondoltam, én is csinálok, azonban nem kaptam epret. Vicces, hogy az eperszezon közepén nem kaptam epret, de ez az igazság. Néhány helyen megnéztem, ami éppen szembejött, de külön nem mentem érte sehova.
Eszembe jutott, hogy egyik tortába málnakrémet csináltam, és megmaradt a fagyasztott málna fele. Hát, lássuk, mihez tudunk kezdeni vele, mit tudunk kihozni belőle!

Hozzávalók:
  • 1 cs (50 dkg) fagyasztott málna fele
  • 3 dl habtejszín
  • kb. 7-8 dl tej
  • 5 evőkanál vaníliás cukor
  • 10-15 dkg finomítatlan barnacukor vagy valamilyen édesítőszer

A málnát előző este szűrőkanálba tettem, majd sorsára hagytam: éjszaka csöndes magányában csöpögtette a málnalevet. Reggeli kávéfőzés közben is kevergettem, passzíroztam, majd ezt a műveletet jártamban-keltemben megismételtem néhányszor. Egész szép mennyiségű málnavelőt kaptam, amit hozzálottyantottam a tejhez. Beledobtam a cukrokat, majd elkezdtem habverővel keverni. Amikor a cukor is feloldódott, akkor adtam hozzá a habtejszínt. Azzal is vertem pár percet, aztán késznek nyilvánítottam. "Tésztaként" mézes gabonagolyót tudnék elképzelni hozzá. Nálunk sikeres volt eme egyszerű, de annál frissítőbb nyári leves.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése